MISZJE Workshop - Nyílt nap

2017. március 3-án, az NKA támogatásával, megrendezésre került a MISZJE újabb nyílt napja, „MISZJE Workshop” címmel. Az eseménnyel az volt a célunk, hogy a szélesítésük a jogosultak szerzői jogi ismereteit és bemutassuk Egyesületünk működésének .

Csepregi János, a MISZJE irodavezetője, köszöntőjével nyitotta meg eseményünket.

Az első előadónk Dr. Pogácsás Anett, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi segédmunkatársa volt, aki „A gép forog, az alkotó pihen?”- az irodalmi művek szerzői jogi védelme címmel tartotta meg előadását. Prezentációjából mindenki átfogó képet kaphatott a szerzői jogokról és arról, hogy kit mi illet meg. Az előadás során többek között szó esett arról, hogy mi részesül szerzői jogi védelemben és mi nem, ki a szerző, mikor beszélünk közös műről, a személyhez fűződő és a vagyoni jogokról, arról, hogy mit kell tudni a munkaviszonyban létrehozott művekről, a felhasználói szerződésről, szabad felhasználás eseteiről illetve az árva és az out-of -commerce művekről is. Dr. Pogácsás Anett a jogszabályi rendelkezéseket számos nagyszerű példával és jogesettel tette érthetőbbé és átláthatóbbá a jogosultjaink számára.

A második előadást Dr. Sándor Eszter Anita, a MISZJE jogásza tartotta „A MISZJE működése” címmel. Az előadás kitért az Szjt. a könyvtárak által végzett nyilvános haszonkölcsönzésre vonatkozó szabályaira, részletezve, hogy ki és mire tekintettel jut a MISZJE által kezelt díjhoz, milyen könyvtárakról beszélünk és mik a kivételek, hogyan fizeti az Állam a díjat, mi alapján végzi az Egyesületünk a felosztást, mit jelent a kötelező közös jogkezelés, mi az esedékesség, a beszedés és a felosztás időpontja. A Kjkt. kapcsán az elődadás olyan kérdésekre tért ki, mint a kiterjesztett hatály és a megbízás kérdése, hogy mik a közös jogkezelők, mit jelent az, hogy a közös jogkezelők, ezen belül is a MISZJE egyesületi formában működik, mik a szabályzatok, a tagság, az elnökség, és a közgyűlés hogyan befolyásolja a működést, kik lehetnek tagok, mi történik a jogdíj bevétellel, meddig köteles az Egyesületünk kifizetni a díjakat és hány évig juthat ehhez a jogosult, mik a jogosultak jogai és mi is az az SZTNH.

A szünetet követően Dr. Grad–Gyenge Anikó, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense, a Pro Art Szövetség tanácsadója és a MISZJE elnökségi tagja tartotta meg előadását. Dr. Grad –Gyenge Anikó nem csak pusztán az előre megküldött jogosulti kérdésekre válaszolt konkrét, anonimizált eseteket elemezve, hanem minden esetben általánosságban is választ adott és számos egyéb példák és esetek bemutatásával rávilágított arra, hogy nem mindig lehet ugyan az a válasz egy adott kérdésre. Szó esett a tényfeltárás szerzői jogi megítéléséről és az ebből készített színpadi művekről, arról, hogy egy fordítás mikor részesülhet szerzői jogi védelemben, mikor kell egy szerző nevét feltüntetni, mit lehet tenni egy kiadó megszűnése kapcsán, mit, ha egy mű a szerző engedélye nélkül kerül fel az internetre, mi kerülhet bele egy szerelmes versbe, anélkül, hogy mások emberi méltóságát sértenénk és mit lehet tenni, ha valaki később ugyanazon a néven publikál tudományos cikkeket, mint mi. A jogosultak a válaszokkal kapcsolatos kérdéseikre is feleletet kaptak.

Ismét örömmel láttuk, hogy többen érdeklődnek eseményünk iránt. Ezúton is köszönjük Dr. Pogácsás Anettnek és Dr. Grad-Gyenge Anikónak, hogy a nyíltnapon megjelentek és magas színvonalú előadásukkal megtiszteltek minket. Bízunk benne, hogy jogosultjaink és tagjaink is úgy látják, hogy számos új és fontos információval gazdagodtak. Hamarosan újabb esemény keretében várjuk Önöket.

Dr. Sándor Eszter Anita, főszervező